A komplex felújítás a ház hőszigetelését, a gépészet cseréjét, valamint napelemek felszerelését jelenti - közölte Papp András üzletágvezető. A beruházáshoz az Erste Bank nyújt hitelt, jelzálogfedezettel 6 százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval (thm), míg jelzálogfedezet nélkül 14-15 százalékos thm mellett lehet hozzájutni a Zöld Hitelhez - vázolta a finanszírozást Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója.
Egy projekt úgy indul, hogy az Elmű-Émász honlapján egy tesztet kitöltve meghatározhatók a ház energetikai jellemzői. Amennyiben a tulajdonos elakad, akkor telefonos segítséget kérhet, illetve a cég személyes felmérésre kiküldi a szakembereit.
A tervezést, a hatósági engedélyezést is a cég végzi, de a kivitelezésbe már alvállalkozókat is bevon. Így alvállalkozók hőszigetelik a házat, szerelnek fel hőszivattyút, illetve cserélik kondenzációsra a meglévő rossz hatásfokú gázkazánt. Aki napelemes kis erőművet is fel akar szereltetni a háza tetejére, azt már újra az Elmű-Émász szakemberi végzik el.
Az MTI kérdésére Papp András elmondta, hogy 10 éves távlatban 100-200 ezer lakás energetikai felújítását akarják elvégezni ebben a konstrukcióban.
Jelasity Radován arra is kitért, hogy a Zöld Hitelhez jelenleg is jár állami támogatás. A 6 százalék alatti thm kedvező, mivel a piaci átlag jelenleg 7,11 százalék. A hitel futamideje 2-30 év, a nagysága pedig 1-50 millió forint. A hitel felvételét semmilyen költség nem terheli, így még az értékbecslés díját is visszatéríti a bank.
Az átlagos hitel nagysága várhatóan 1-5 millió forint lesz. Egy ekkora beruházás - ilyen alacsony thm mellett - már belátható időn belül megtérül.
A társaság megversenyeztette a beszállítókat, így a napelem rendszereket például egy német és egy magyar cég szállítja.
Összehasonlításként említette Papp András, hogy Németországban 40 ezer megawatt beépített kapacitású napelem termel áramot, ez a magyar fogyasztás tízszerese.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve