A mentőszolgálat nemrég a Facebookon értékelte a tavalyi évét, amely szerintük nehéz de stabil volt. A több mint 1,2 millió mentőellátás és a pandémia miatti plusz feladatok, az 1,3 millió megszervezett, illetve végrehajtott járványügyi mintavétel miatt komoly erőpróbát jelentett az Országos Mentőszolgálat és valamennyi mentődolgozó számára.
Az OMSZ azt is írta, hogy a járvánnyal kapcsolatos többletkiadások a továbbiakban sem befolyásolhatják a mentési tevékenység zavartalan működését,
ezért a költségekhez igazodó folyamatos és stabil finanszírozást a Pénzügyminisztérium immár közvetlen módon, költségvetési felügyelő útján is segíti.
Utóbbi félmondatra figyelt fel Kunezt Zsombor, aki szerint "ez egy szép megfogalmazása lehet annak, hogy komoly gond lehet a gazdálkodással, hiszen egyéb esetben miért is lenne szükség Pénzügyminisztériumi felügyelet alá vonni a szervezetet?"
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve