A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete alapján csak olyan szolgáltató biztosíthatja a pénztárgépek adatkommunikációját, amely mindhárom magyar mobilcég hálózatát használhatja: külföldi SIM kártyákkal drága roamingszolgáltatást igénybe véve közlekednek majd az adatok a kereskedők pénztárgépei és a NAV között. Már akkor feltűnt a piacon egy frissen, szinte az erről szóló rendelet megszületésével egy időben alapított cég, a Mobil Adat Kft., melynek vezetői hamarosan meg is jelentek a pénztárgépes fórumokon. Ők adják azt a SIM chipet, amellyel a biztosítható az adatátviteli kapcsolat. A kártyát a gépbe beforrasztva kell beépíteni, vagyis: kivehetetlen, kicserélhetetlen.
A chipet biztosító cég fő tulajdonosa akkor a nebraskai MACC leányvállalata, a Euromacc volt, valamint Hauser Gábor és Brasnyó Péter. A cégbírósági adatok szerint az Euromacc ügyvezetője maga Hauser, míg a MACC itthoni kézbesítési megbízottja Brasnyó Péter. Ő korábban azt mondta a Népszabadságnak, hogy már a pénztárgéptörvény elfogadását követően üzleti lehetőséget láttak a szabályozásban, és megkezdték az ehhez szükséges előkészületeket. Anyavállalatuk, a nebraskai Macc International ugyanis rendelkezik minden szükséges tudással. Magyar anyacégük a piacon 17 éve dolgozó Euromacc megoldásait kívánják használni.
Ezidáig a négy engedélyezett pénztárgép közül háromban bizonyosan a Mobil Adat Kft. megoldását használják. A három engedélyes gép ugyanis lényegében ugyanaz. A Laurel, a Micra-Metripond és a Montel ugyanazt a lengyel gépet árulja, a Sagem adóügyi ellenőrző egységével és a Mobil Adat SIM chipjével.
A Mobil Adat Kft.-ben új ügyvezetőként - Brasnyó mellett - megjelent Mericskai Tibor Imre is, aki pedig nem más, mint a Montel, az egyik engedélyes pénztárgép-forgalmazó tulajdonosa és ügyvezetője.
A kasszák piacán nem ez az egyetlen furcsa személyi összefonódás. A Mobil Adat Kft.-nek, mint a kommunikáció biztosítójának folyamatos szakmai kapcsolatban kell lennie az adóhatósággal. A kapcsolattartással aligha lesz gond, hiszen a Mobil Adat egyik tulajdonosát, Hauser Gábort a privát életben sporttársi szálak fűzik a NAV nemrég kinevezett informatikai elnökhelyetteséhez, Vágújhelyi Ferenchez. Az elnökhelyettes több informatikai konferencián is személyesen demonstrálta kompetenciáját a költségvetésnek eredetileg 90 milliárd forintot hozó bekötési projektben. Vágújhelyi és Hauser civilben jó ideje egy kevesek által űzött, igen szép, ám annál költségesebb sportot űznek: együtt repülnek a ralirepülő bajnokságban - olvasható a nol.hu-n.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve