Az aukció első napján 230 ékszertételre lehet licitálni, elsőként pedig jótékonysági céllal, egy egyedi tervezésű briliánsgyűrű kerül kalapács alá, amelynek bevételéből az Országos Mentőszolgálat egy különleges lélegeztető géppel bővítheti életmentő eszközparkját.
Az első blokkban a kisebb értékű ékszerek között két különleges, George Jensen által jegyzett ezüst kitűzőre hívja fel a figyelmet a BÁV, de az első tételek között szerepel még ezüst vadászlánc trófea függőkkel, valamint ezüst cigarettaszelencék is.
A BÁV ezúttal is gondol a férfiakra, órakínálatukban olyan nagy világmárkák találhatók, mint az IWC, Omega, Longines alkalmi órái, a mindennapi viselet kiegészítőjéül a Perrelet, Breitling órák, valamint az antik zsebórák, amelyek között két 18. századi és két 19. század eleji különlegesen kivitelezett óra is szerepel.
A női kínálatban mutatós ékszergarnitúrák szerepelnek: a zöld smaragd, a kék zafír és a vörös rubin kövekkel díszített garnitúrák mellett két 1867-1872 között készült rózsacsiszolású gyémántokkal ékített teljes ékszerkészlet is helyet kapott a kínálatban, akárcsak az 1930 körül készült, briliánsokkal és gyémántokkal díszített fülbevaló pár és egy hozzáillő díszes melltű-függő ékszergarnitúra. A gyöngyök kedvelői válogathatnak a mabe, tengeri tenyésztett és a változatos színvilágú tahiti gyöngyökkel díszített gyűrűk, nyakláncok, fülbevalók közül.
Az ékszeraukció utolsó blokkját a befektetési szempontból is figyelemre méltó, nagyméretű brillek uralják. Az ékszerkínálat legdrágább darabja egy fülbevaló pár, melyet két hatalmas méretű, régi csiszolású briliáns tesz kivételessé: kikiáltási ára 6,8 millió forint.
Az aukció második napján 56 darab Zsolnay kerámia kerül kalapács alá. A gazdag összeállítás a gyár 1879-1900 évekig terjedő időszakát idézi. Szintén a második napon ezüst használati és dísztárgyakat árvereznek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve