Igazán soha nem indult be az Andante Borpatika nevű Bem Rakparton lévő étterem. Ennek Kovács Ákos zenész harmadmagával volt tulajdonosa (egyik társa Tiffán Zsolt villányi borász, 2010-2018 között fideszes parlamenti képviselő), ennek nettó árbevétele négymillióval, 53 millió forintra nőtt tavaly, a veszteségét sikerült az előző évi háromról egymillió forintra mérsékelni - írta korábban a Napi.hu.
A HVG szerint új tulajdonosa van a dunai panorámás budai étterem üzemeltetőjének: kiszállt a tulajdonosi körből Tiffán és Ákos. Így az étterem október 31. óta már Geri Zoltán ügyvédé. A hetilap szerint az ügyvéd neve két éve egy közbeszerzési ügyben is feltűnt, amelyben a testvére üzleti körébe tartozó Leftaton & Meadow Kft. magas áron adott bérbe buszokat a Volán-vállalatoknak.
Az Andante ügyvezetője egyelőre Kovács Ákos Miklós maradt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve