A GVH kedden arról számolt be, hogy jogsértő árazási gyakorlat miatt 44 millió forint bírságot szabott ki a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt-re, a cég által 2009 januárja és 2014 decembere között alkalmazott árazás miatt.
A Pick Szeged Zrt. úgy reagált: a GVH által kiszabott figyelmeztető jellegű bírságot a vállalat tudomásul veszi, az alkalmazott gyakorlatának módosításával pedig mindent megtett annak érdekében, hogy az tökéletesen megfeleljen a vonatkozó versenyjogi szabályoknak.
A társaság lezártnak tekinti az ügyet és a jövőben is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy termékei maximálisan kielégítsék a fogyasztói igényeket. A cég a vizsgálat folyamán végig együttműködött a GVH-val, amely ugyan elmarasztalta a vállalatot a kérdéses időszakban alkalmazott árkialakítási gyakorlatáért, de piaci hatást nem állapított meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve