A Magyar Közlönyben megjelent határozat kiemeli, hogy a kormány a három programot a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a hazai nagyvállalatok likviditási nehézségeinek enyhítése, valamint a beruházásaik megvalósítása érdekében hozta létre.
A kormány utasította a pénzügyminisztert, hogy az idei központi költségvetés Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetében az Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítésére 19,3 milliárd, míg a tőkeemelésére 14,3 milliárd forint rendelkezésre állást biztosítsa, azonnal. Az idei költségvetésben eredetileg az Eximbank kamatkiegyenlítésére 19,2 milliárd, a tőkeemelésére pedig 7,3 milliárd forint szerepelt.
A jövő évi költségvetésben a pénzügyminiszternek az Eximbank kamatkiegyenlítésére 30,1 milliárd, míg a tőkeemelésére 28 milliárdot kell majd beállítania.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve