A postákon a bejáratnál feltüntetett nyitvatartási időben az állami cég munkatársai továbbra is várják az ügyfeleket és nyújtanak postai szolgáltatásokat.
Elszórtan - főleg vidéken - előfordulhat, hogy ha egy üzletház teljesen bezár, akkor az ott működő posta is kénytelen ehhez alkalmazkodni, ám ezekben az esetekben az ügyfelek a településen másik postát vehetnek igénybe. Egyes postákon változhatnak a nyitvatartási idők, ezekről helyben adnak tájékoztatást - olvasható a Magyar Posta Zrt. közleményében.
Hétfőn derült ki, hogy védőeszközöket kapnak a munkájuk miatt veszélyeztetettebb postai munkatársak a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása miatt. Eszerint Arcmaszkot és gumikesztyűt kapott hétfő reggel minden olyan postai dolgozó, akinek közvetlen ügyfélkapcsolata van - azaz a kézbesítők, a postai ügyintézők és a csomagkézbesítők. A kiosztott védőfelszerelések utánpótlása folyamatos lesz.
A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében március 16-tól a várakozásra is új szabályokat hoztak, hasonlóan a gyógyszertárakhoz. Eszerint egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat a posták ügyfélterében, ahány kiszolgáló pult működik, a többi várakozó a bejárat előtt vár, egymástól javasoltan 1 méterre.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve