A nemzetközi forgalomban még ennél is nagyobb a visszaesés: az utasok 97-98 százaléka hiányzik. Ez azt jelenti, hogy szinte csak Ausztria és Németország felé van naponta pár vonat - mondta Homolya Róbert a rádióban.
Magyarországon a távolsági járatokon az átlagosnál is nagyobb most a visszaesés, ami eléri a 90 százalékot.
Kapcsolódó
A MÁV utasainak a felét a Budapest környéki elővárosi forgalom adja, és itt előfordulnak még most is olyan járatok, amelyeknek a kihasználtsága eléri a 40-50 százalékot.
A járatok március 30. óta tanszüneti menetrend szerint közlekednek, s körülbelül 150-nel kevesebb vonat jár; a válság előtt mintegy 3300 személyvonat közlekedett az országban naponta, most pedig mintegy 3150 vonat - sorolta a MÁV elnök-vezérigazgatója az MTI beszámolója szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve