A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) grafikai tervezésre, nyomdai és egyéb produkciós feladatok ellátására, valamint kreatív pr- és kampányokhoz kapcsolódó online tevékenység ellátására hirdetett közbeszerzést - derül ki az EU hivatalos lapjának mellékleteként megjelenő közbeszerzési értesítőből (TED). A beszerzés becsült értéke áfa nélkül 682 millió forint. Az ajánlatokat részenként is be lehet adni 2013. február 11-éig, a győztes ajánlattevőkkel kötendő szerződés 2014. december 31-ig szól.
Az MTI érdeklődésére az NFÜ közölte: a kommunikációs munkájukhoz kapcsolódó feladatok ellátásához vásárolják közbeszerzésen a szolgáltatásokat, és abban bíznak, hogy minél többen adják be a jelentkezést.
Kommunikációs tendert írt ki - két részben, nettó 120 millió forint keretösszeggel - a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is. Az első rész a GVH kommunikációs stratégiájának kialakítására, eseti marketing kampány tervezésére, lebonyolítására, illetve reklámügynökségi szolgáltatásokra vonatkozik.
A második rész a GVH idei kommunikációs kampányaihoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatok elvégzését és a kapcsolódó tanácsadási feladatokat kéri az ajánlattevőktől. Az első rész keretösszege nettó 50 millió, míg a másodiké nettó 70 millió forint. Az ajánlatkérő hangsúlyozta, hogy egyik résznél sem terheli megrendelési kötelezettség a teljes keretösszegre.
Az ajánlattételi határidő február 20. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az első résznél a szakmai minőség, a másodiknál viszont az ár esik latba a legnagyobb súllyal. A feladat kezdési időpontja március 11., a befejezése pedig május utolsó napja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve