A lap csütörtöki számában Balogh Péter úgy nyilatkozott, Dél-Koreában is szeretnék a cég pozícióit erősíteni, dolgoznak egy ottani iroda megnyitásán is. A világszerte 11 irodát működtető kft. ügyvezetője elmondta azt is, hogy most már bevételük 90 százaléka az autóiparból jön. Jelezte, hogy a következő két évben folyamatosan mutatják be az újdonságaikat.
Az idén 10 éves cég árbevétele 23,5 milliárd forintra nőtt 2014-ben az előző évi 16,88 milliárdról, míg az adózott nyeresége 4,78 milliárd forintról 6,36 milliárd forintra emelkedett. Alkalmazottaik száma - itthon és külföldön - tavaly az év végén 717 volt, s terveik szerint ez az idén 850-800-ra nő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve