Már több tíz évre visszamenő hagyomány, hogy május elsejéhez kötődően nyitják meg a kapuikat a Palatinus és a Dagály strandfürdők. A további strandjaink pedig szépen folyamatosan: május 28-án a Csillaghegyi és a Paskál strandunk, majd június 4-én a Római és a Pünkösdfürdő strand nyílik meg - nyilatkozta a rádiónak Czinege Szilvia.
A marketingigazgató elmondta: a Paskál fürdő strand része ugyan május 28-án nyílik, de épül egy önálló fürdőkomplexum is, amelyet július közepén terveznek átadni.Ez egy közel ezer négyzetméter alapterületű új fürdőépület lesz, amelyben lesz élménymedence, gyógymedence, tanmedence, lesz egy kisebb babamedence, lesz benne kinti vízibár. Lesz benne egy komoly szauna részleg is egy új, speciális geotermikus szaunával, és egy külön gyógyászati részleget is kialakítunk - ismertette Czinege Szilvia.
A Palatinus strandon is folyik egy komoly fejlesztés: egy egész évben nyitva tartó fürdőegység, medencékkel, szaunákkal. Ennek munkálatai azonban nem zavarják a strand üzemelését, tehát a strandszezon alatt is üzemelni fog természetesen az egész kinti terület, a beruházás a főépületet érinti.
Hogy érinti a pénztárcát?
A jegyárakkal kapcsolatban elmondta: a Dagály és a Palatinus strandunkon most jelen pillanatban nem változnak az árak. Továbbra is egységes - ezer forintos - strandárat biztosítunk a Csillaghegyi strandunkon. A többi strandunkon pedig egy száz forintos jegyár-emelkedésre lehet számítani. A Paskál strandon pedig amíg az új fürdőegység meg nem nyílik meg, egy egységes, 1400 forintos jegyárral várjuk a látogatókat. Természetesen továbbra is valamennyi strandunkon lesz gyerek, nyugdíjas, diák kedvezmény, illetve lesznek családi jegy-kedvezmények - mi akár 20 -25 százalékos kedvezményt is takar" - részletezte Czinege Szilvia.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve