A politikus emlékeztetett: az ügyben közérdekű adatigényléssel fordult az Magyar Villamos Művek (MVM) Partnerhez (az MVM kereskedőcégéhez), amely megtagadta az információk kiadását. A Fővárosi Ítélőtábla azonban március 5-én jogerősen kötelezte a céget, hogy a gázvásárlásokkal kapcsolatban 2011-től minden iratot és dokumentumot adjon ki neki két héten belül.
Tóth Bertalan az üggyel kapcsolatban azt mondta: az MVM Partner a kormány segítségével jutott az olcsó gázhoz, amelyet eladott a MET Zrt.-nek, egy offshore-hátterű cégnek, ahol "a tulajdonosi háttérben megtalálhatók Fideszhez közeli vállalkozók".
"Tehát ezt az ügyletet úgy oldották meg, hogy a körülbelül 100 milliárd forintnyi haszon a MET Zrt.-nél keletkezett, nem a magyar embereknél (...) ezt pedig a Kajmán-szigetekre, illetve a Brit Virgin-szigetekre vitték ki és ennek a sorsát pedig nem ismerjük" - mondta.
Tóth Bertalan felszólította az említett céget, hogy az iratokat már a kéthetes határidőn belül bocsássa a rendelkezésére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve