A projektért felelős városi fejlesztési- és reformbizottság tájékoztatása szerint az egyelőre kísérleti jelleggel induló rendszerben első körben kétszáz sanghaji vállalat - köztük acélgyártók és vegyipari cégek - vesznek részt. A rendszer az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszeréhez, az ETS-hez hasonlóan működik majd, vagyis a vállalatok számára központilag károsanyag-kibocsátási kvótákat határoznak meg, s a cégek azokkal szabadon kereskedhetnek. A kvótájuknál kevésbé szennyező cégek eladhatják, a nagyobb szennyezők pedig tőlük pluszkvótákat vásárolhatnak. A tranzakciók lebonyolítása Sanghajban a Hongkou kerületben helyet kapó környezeti és energiatőzsdén keresztül történik majd - jelentették be a hatóságok.
Júniusban a délkínai Sencsen városa kezdte meg a programot és öt másik régió is kísérletezik majd a kibocsátás-kereskedelemmel. Csütörtökön nyit a pekingi kereskedés, jövőre várható az észak-kínai Tiencsin és a közép-kínai Csungking önálló közigazgatási egység, valamint Hopej és Kuangtung tartomány. A 2011-ben bejelentett központi tervek szerint ezek tapasztalatait felhasználva terjesztik ki a kereskedést országos szintre.
Az átfogó rendszer kiépülésére pontos dátumot még nem határoztak meg, azt legkorábban 2015-re teszik a kínai sajtóban nyilatkozó szakemberek.
Csiang Vang, a Kínai Tudományos Akadémia egyik kutatója korábban a Nature magazinnak úgy nyilatkozott: a kelet-ázsiai ország akár világszínvonalú kereskedelmi rendszert is kiépíthet, ehhez a megfelelő kapacitások és a motiváció is adott. Csiang ugyanakkor arra figyelmeztetett: a jogi rendszer hiányosságai és a szabályok betartatása problémát okozhat, szükség van a kibocsátás mérését és jelentését segítő keretrendszer kiépítésére is.
A rendszer Kínát az ipari szerkezetátalakításban és környezetvédelmének javításában segíti. Utóbbit illetően a kormány célja az, hogy 2020-ra a 2005-ös szinthez képest a bruttó hazai termék egy egységére jutó szén-dioxid-kibocsátást 40-45 százalékkal csökkentse.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve