A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A nyertes feladata a Ferencváros C elágazás kialakításának megtervezése is.
A FŐMTERV-vel augusztus 31-én kötött szerződést a NIF.
Indult még a tenderen a Ring Mérnöki Iroda Kft. is.
A mostani munka része annak a projektnek, amely háromvágányúra fejleszti a Kelenföld és Ferencváros közötti vasutat. Mint a Napi.hu is közölte, tavaly októberben a budapesti Déli összekötő vasúti hidat a tiszakécskei Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft. építheti át három vágányúra, nettó 35 milliárd 921 millió forintért. A becsült ellenérték ennél másfél milliárd forinttal kisebb volt.
Az év júliusban a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése nevű projekt költségvetését megemelte a kormány 2,7 milliárd forinttal. A Magyar Közlönyben megjelent határozat emlékeztetett arra, hogy a Déli körvasút fejlesztésének első üteme a Déli összekötő vasúti híd szélesítése. A második ütemben új megállók létesülnek a Nádorkert, a Közvágóhíd és a Népliget térségében. A vasúti híd szélesítésével megszűnik a Kelenföld és Ferencváros vasútállomások közötti szűk keretmetszet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
