Az árfolyamrés ügyében az MNB már közzétette azt a képletet, amely alapján a bankok kiszámolhatják az összeget, az új törvény pedig rendelkezik arról, hogy a kamatemelés számításait is a jegybank ajánlása alapján számolhatják ki a hitelintézetek. Nagy valószínűséggel hasonló módszerrel kell elszámolniuk a bankoknak, mint az árfolyamrés esetében.
Hatalmas különbségek adódhatnak a visszatérítés összegében aszerint, hogy melyik pénzintézet volt a hitelnyújtó. Ennek több oka van, az árfolyamrés mértéke például minden banknál eltérő, ahol kisebb volt az eltérés az MNB középárfolyamához képest, ott a visszatérítés is kisebb lesz. A kamatemelési gyakorlat bankonként változó, sőt, a kezdeti kamatszint ügyfelenként is eltér, ezért ebben még nagyobb különbségek lehetnek. Nem mindeg az sem, ki milyen futamidőre, mikor, mekkora összeget vett fel.
Kapcsolódó
A pénzcentrum így két különböző számítást végzett el, az egyik a jegybank havi átlagos kamataival számol, míg a másiknál egyszeri kamatemelés történt (öt százalékról hat százalékra nőtt a kamat egy lépésben). Míg az első esetben csak a kamatemelés miatt 1,7 millió forint jön ki, addig az egyszeri kamatemelés esetén 781 ezer forint jár vissza az ügyfélnek.
A kamatemelést és az árfolyamrést is figyelembe véve tehát, az MNB adatai alapján számolva több mint kétmillió forint is visszajárhat egy átlagos devizahitelesnek. Az egyszeri kamatemelésnél ugyan jóval kisebb ez az összeg, de még így is egymillió-egyszázezer forintra rúg ez az összeg. Ebből az árfolyamrés 348, illetve 323 ezer forintot tesz ki, míg a kamatemelés miatt 1,7 millió és 781 ezer forint jár vissza.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve