Első alkalommal 2014 februárjában vehető igénybe a havi kétszeri, összességében 150 ezer forint összegre vonatkozó ingyenes készpénzfelvétel. Az adott hónap 20. napjáig leadott nyilatkozatnál a következő hónaptól, a hónap 20. napja után történt nyilatkozattétel esetén a következő hónap utáni hónaptól lesz csak jogosult az ügyfél az ingyenes készpénzfelvételre.
OTP Bank: számításaik szerint ügyfeleik jelentős hányada fog élni a lehetőséggel. A fiókokba az ingyenes készpénzfelvétel miatt betérő ügyfelek kiszolgálása nem okoz fennakadást a szokásos ügymenetben. Az OTP-nél a nyilatkozók háromnegyede a bankfiókokban tett nyilatkozatot. A bank a honlapján tette közzé tájékoztatását ügyfelei számára (magánszemélyek, bankszámlanyitás menüpont alatt).
Erste Bank: a társaság ügyfeleinek több mint 40 százaléka már leadta nyilatkozatát. Az ügyfelek nagyobb része a bankfiókokban nyújtotta be az igénylést, de a netbanki felületet igénybe vevők aránya is dinamikusan nő, mára már egyharmaduk itt jelentkezik. Az igénylési időszak végével megnövekedett az érdeklődés és az ügyintézés, de eddig emiatt nem volt fennakadás a bankfiókokban. Elsősorban a tudatos, banki tranzakciókban aktív ügyfelek adják le a nyilatkozatot az Erste közlése szerint.
K&H Bank: a várakozásaiknak megfelelően alakul az érdeklődők és a nyilatkozók száma. Egyelőre a fióki nyilatkozók száma több, de a határidő közeledtével várakozásuk szerint az e-bankon megadott nyilatkozatok száma fel fog zárkózni. A nyilatkozat megtételére, illetve módosítására az ügyfélnek bármikor lehetősége van. Várakozásaik szerint az ügyfelek jelentős része január és február hónapban rendelkezni fog az ingyenes készpénzfelvételi lehetőségről - közölte a K&H.
Az MNB honlapján található tájékoztatás szerinta készpénzfelvételi kedvezményre az jogosult, aki betöltötte a 16. életévét, Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy melyik számlára vonatkozóan szeretné igénybe venni a kedvezményt. Gazdasági társaságok nem élhetnek a kedvezménnyel. Az érintett tranzakciók esetében a tranzakciós illeték költségei sem terhelhetők át a fogyasztókra, ugyanakkor a hitelintézetek ezen tételek után is kötelesek az illetéket megfizetni. Egy számlához csak egy nyilatkozat tehető, a kedvezmény tehát nem tulajdonosonként, hanem számlánként vehető igénybe. Ez azt jelenti, hogy például a házastársak közös számlája esetében is 150 ezer forint a limit, hiába érkezik oda mindkét fizetés.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve