Az ügyindítás első lépéseként előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a hivatal munkatársai. A GVH azt feltételezi, hogy a Magyarországon 2010 novemberét követően kiírt zöldség és gyümölcs szállításokra vonatkozó közbeszerzési eljárások kapcsán a vállalkozások gazdasági versenyt korlátozó megállapodást kötöttek.
A hivatal szerint az ajánlattevők tisztességtelen összejátszására, azaz a "körbenyerésre" utalnak az érintett tendereken tanúsított magatartásaik: például az eredmények ismeretében való visszalépés, a hiánypótlás elmulasztása, tartalmi hasonlóságok, referenciák biztosítása.
A GVH közlemény hangsúlyozza, hogy az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. A törvény szerint a GVH-nak 6 hónap áll rendelkezésére az eljárás lefolytatására, az időtartam két alkalommal szintén 6 hónappal meghosszabbítható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve