Az első felhívás a Budapest-Balaton közötti kerékpárút Székesfehérvár és Polgárdi közötti közel 16 kilométeres szakaszának terveinek elkészítésére és a kivitelezésére szól. Az út a Székesfehérvártól Szabadbattyán és Kőszárhegy érintésével "érkezik" majd Polgárdiba. Ehhez csatlakozik a Polgárdi és a 710-es számú főút közötti szakasz, amely Füle érintésével jut el Balatonfőkajárig, a hossza pedig 10,4 kilométer. Erre a két szakaszra október 5-ig lehet ajánlatot tenni.
Egy másik tenderfelhívásban az Etyek-Velence közötti kerékpárút Tordas-Velence közötti szakaszának megépítésre keres pályázókat a NIF. Utóbbi út Kajászót, Pázmándot és Nadapot érintve jut el Velencéig. A hosszúsága 17,5 kilométer. Ennek a megépítésére is október 5-ig lehet pályázni.
A harmadik felhívás a Balatonkenese és Balatonfűzfő kerékpárút megépítéséra vonatkozik: a három közül ez a legrövidebb, mindössze 4,2 kilométer hosszú. Erre a tenderre szeptember 24-ig lehet ajánlatot tenni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve