Pár héttel ezelőtt bejelentette a Tárki Zrt., hogy az 1990 óta kiadott Társadalmi riport című kötetsorozatának kiadását - a közfinanszírozás hiánya miatt - a cég felfüggeszti. A közlemény Magyarországon ritkán tapasztalható visszajelzés-hullámot váltott ki: közösségi médiában, e-maileken és telefonon kezdtek érkezni támogató nyilatkozatok és felajánlások - olvasható a közvéleménykutató közleményében.
Néhány nagyobb felajánlás jó alapot teremt arra, hogy nyissunk egy kalapot a Társadalmi riport finanszírozására. Bár meg vagyunk arról győződve, hogy a Társadalmi riport folytatása alapvetően közfeladat, a fenti reakciók után belefogunk egy kísérletbe: megpróbáljuk közösségi finanszírozás formájában összegyűjteni az idei kötet előállításához szükséges költségeket - közölte a cég. Vagyis a jelek szerint - magánadományok segítségével - megjelenhet az idei Társadalmi riport. A kötet kiadása hat millió forintba kerül, ebből egymilliót a kiadó áll.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve