A jogi képviselő közölte: a brókerház a vádirati tranzakciók esetében nem csinált mást, mint ami a kötelezettsége volt. Ez pedig a rendelkező okiratok mint ügyfélutasítások mechanikus végrehajtása - tette hozzá. Azt mondta, a befektetési szolgáltató azzal nem tud foglalkozni, és nem is kell neki, hogy az ügyfeleket az adott okirat aláírásakor és benyújtásakor mégis milyen esetleges háttérmegállapodásból következő mögöttes cél vezérli.
Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank volt elnök-vezérigazgatójának, az ügy harmadrendű vádlottjának ügyvédje perbeszédében megalapozatlan vádról beszélt, és azt mondta, hogy védencének semmi köze nem volt semmilyen visszaéléshez. A per csütörtökön folytatódik.
Az ügyész szeptember 3-ai vádbeszédében Kulcsár Attilára és négy társára indítványozta letöltendő szabadságvesztés kiszabását, tíz vádlottra felfüggesztettet kért, köztük Rejtő E. Tiborra és Forró Tamás újságíróra. Egy-egy vádlott esetében pedig pénzbüntetést, illetve közérdekű munkát látott indokoltnak kiszabni az ügyész.
Emellett összességében milliárdos nagyságrendű vagyonelkobzást is kért a vádlottakra a vádhatóság, ezen belül Kulcsár esetében 230 milliót, több másik vádlottra pedig 150-250 milliós nagyságrendűt.
A bűnüldöző hatóságok szerint az elsőrendű vádlott 1998 és 2003 között a K&H Bank brókercégének dolgozójaként rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül, jogosulatlanul forgatta ügyfelek - magánszemélyek és egyes állami vállalatok - pénzét.
Az ügyészség 2005-ben emelt vádat, a Fővárosi Bíróság - a Fővárosi Törvényszék jogelődje - 2008. augusztus 28-án hirdette ki elsőfokú döntését, amelyben nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás miatt Kulcsár Attilát. A fellebbezések miatt másodfokon tárgyalt ügyben azonban 2010-ben a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság és súlyos eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, így került vissza az ügy a Fővárosi Törvényszékre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve