A válaszokból az derült ki, hogy tavaly elindult egy tender, mivel 2012 decemberében úgy döntöttek a ProSiebenSat.1 központjában, hogy 12 hónapon belül értékesítik a csatornát A tendereztetési folyamatban stratégiai és pénzügyi befektetők is részt vettek, de végül egy olyan helyzet alakult ki, hogy a ProSiebenSat.1 a Simon-Dederick párost kereste meg azzal, hogy nem érdekli-e őket egy management buyout (MBO).
Az értékesítés a ProSiebenSat.1 hosszú távú stratégiájába illeszkedik, miszerint a külföldi operációktól megválva, a vállalat kizárólag a német piacra koncentrál. Ennek utolsó lépéseként 2012 decemberében a magyar és a román céget asset held for sale (eladásra tartott befektetés) kategóriába sorolták, ami jellemzően azt jelenti, hogy az adott vállalatot egy éven belül eladja a tulajdonos. Az eladási folyamat során több befektetővel is tárgyaltak.
Hisznek bennük
A Simon-Dederick párosnak felajánlottak egy olyan vendor loan (eladó által nyújtott hitel) lehetőséget, amelynek segítségével a vételárat eladói hitelből tudják kifizetni. A ProSiebenSat.1-nél így pontosan látták, hogy ha azt a stratégiát folytatjuk, amit a 2018-ig szóló üzleti tervünkben már korábban leraktunk az asztalra, akkor biztosított számukra, hogy az eladói hitelt vissza tudjuk fizetni. Mindezek előnyös pozícióba hoztak bennünket a tárgyalásoknál, és ennek köszönhetően végül mellettünk döntöttek - mondta Simon. A tranzakcióban a ProSiebenSat.1 képviseletében a Millbank, a vevők képviseletében pedig a Weil Gothsal and Manges tanácsadó cég, valamint az UniCredit Bank járt el.
A tendereztetés évében rengeteg olyan pénzügyi lépés történt, amely a tévé jövőbeni eredményességét növelheti. A tavaly hétmilliárd forintos filmleírás mellett 2012-ben közel 20 milliárd forintnyi tulajdonosi hitelt konvertáltak át tőkébe, emellett 2013-ban újabb hárommilliárddal növelték a tőkeállományt és 1,8 milliárd hitelt nyújtottak annak érdekében, hogy a vállalat üzembiztosan működjön 2014-ben. Mindez azt jelenti, hogy a vállalat tiszta mérleggel indul 2014-ben, és a finanszírozása a következő időszakban biztosított - sorolta Simon. Tavaly az árbevétel 14 százalékot nőtt, így 2008 óta az első olyan év volt, amikor növekedni tudtak.
Jövőre nyereséges lesz a csatorna
A 2018-ig szóló üzleti terv 2012-ben készült. Ez alapján határozták meg a hitel visszafizetésének ütemezését. Amíg nem fizetik vissza a kölcsönt, addig eladni sem tudják sem a vállalatot, sem pedig annak részeit. A hitelért cserébe a televízió és a vásárló cégek is jelzálog alá kerültek. Az új tulajdonosok létszámleépítést nem terveznek, az állomány jelenleg 260 fős. A tervek szerint cash-flow pozitív lesz a cég 2015-től. Mindketten hosszú távon terveznek a csatiornával tulajdonosként.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve