A közlemény szerint a kedvező eredmények elsősorban a fejlődő üzleti- és mobil szolgáltatásoknak és a hálózatfejlesztési tevékenységnek köszönhetők. A harmadik negyedévben az előfizetések összesített száma - beleértve a mobil előfizetéseket is - meghaladta a 2 146 600-at, ez 120 700-zal több, mint egy évvel korábban.
A közlemény szerint a nagysebességű internet előfizetések száma 33 200-zal nőtt, és így elérte a 688 200-at, miközben a digitális és analóg televízió előfizetések száma is 689 600-ra bővült, ami 12 000-rel több, mint az előző év azonos időszakában.
A mobil előfizetések száma meghaladta a 103 000-et, ami 21 900-as növekedés 2017 harmadik negyedéve óta.
A UPC 2018 szeptember végéig 12 milliárd forint értékben végzett beruházásokat szolgáltatási területén, illetve terjesztette ki szolgáltatásait újabb településekre. Monor, Dabas és Gyál körzetében megkezdődött a korszerű szélessávú hálózat átadása, amely részben saját, részben állami forrásokból valósul meg. A Szupergyors internet program részeként 14 település felében már év végéig elérhetővé válnak a UPC új szolgáltatásai.
A UPC szolgáltatásai országszerte már 1 816 600 háztartásban érhetők el, ez 52 200-zal több, mint egy évvel korábban. (Így internetezik a magyar.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve