Iványi György, a Thomson Pénzügyi Szolgáltató Kft. ügyvezetője - aki 1994-ig az Inter-Európa Bank Rt.-t vezette, majd 1996 végéig a Magyar Hitel Bank Rt. igazgatósági tagja volt - kiszállt a Magház-cégekből, amelyek arra alakultak, hogy fiataloknak 24-50 négyzetméteres stúdiólakásokat építsenek - értesült a HVG.
Több mint három évvel ezelőtt Iványi - aki 1996 óta saját cégét, a Bankárház Kft.-t is vezeti - volt a közelmúltban megtorpant program megálmodója. A magházak közül egy épült fel (Budapesten, a Rottenbiller és a Hutyra utca sarkán), a Mária és a Horánszky utca által határolt területre, illetve a Harminckettesek terére tervezett épület csak papíron létezik. A HVG információi szerint Iványi és tulajdonostársai között a zártkörű Mag(-)ház Ingatlanfejlesztő és Beruházó Rt. tavaly őszi közgyűlésén támadt vita, ezután Iványi meg is támadta a közgyűlési határozatok bejegyzését a cégbíróságon (a cégnyilvántartás szerit a részvénytársaság elnöke még mindig Iványi, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyről). A részben e társaság tulajdonában álló kft.-k (mindegyik házat külön cég építteti) egy részéből azonban az exbankár kiszállt, s ezt a tulajdonosváltozást be is jegyezték.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.