Orbán Viktor miniszterelnök és Oszamu Szuzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója indította el hivatalosan Esztergomban a Magyar Suzuki Zrt. új modellje, a Vitara gyártását. Orbán Viktor immár negyedik alkalommal vett részt gyártásindító ünnepségen a Suzukinál: ő volt az első sofőrje a Wagon R+ modellnek 2000-ben, a harmadik generációs Swiftnek 2010-ben és az SX4 S-CROSS modellnek is, 2013-ban - emlékeztet a cég közleménye.
A Magyar Suzuki 70 ezer Vitarát tervez előállítani a gyártás első évében; ehhez 74 magyar beszállító szolgáltatásait veszi igénybe. Az autókat nemcsak Európába, hanem számos új piacra is szállítani fogják. Az export célországainak és célterületeinek száma már most is meghaladja a hetvenet, ami a tervek szerint három éven belül eléri a százat.
Kapcsolódó
Alapítása óta a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében több mint 2,5 millió jármű gördült le a gyártószalagról, amivel a vállalat jelentősen túlszárnyalta a Suzuki Motor Corporation által eredetileg tervezett évi 50 ezres darabszámot. A Magyar Suzuki 2015-ben körülbelül 165 ezer gépkocsi gyártásával számol.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve