Gyöngyös forgalmas közlekedési csomópontjában, nyílt meg a McDonald's legújabb, kétszintes autós étterme. A beruházás mintegy 500 millió forintból valósult meg. Az idén 30 éves étteremlánc a "Jövő Élménye" éttermi koncepcióval tervezte meg az éttermet, így a vendégek már - a fővároson kívül elsőként Gyöngyösön - érintőképernyős kioszkokon adhatják le rendelésüket, és választhatják az asztalnál történő kiszolgálást is.
A McDonald's piacvezető márkaként évről-évre egyre több vendéget szolgál ki Magyarországon. Csak az idei évben több mint 10 százalékkal nőtt az egységeket látogató vendégek száma, a forgalom pedig még ezt is jóval meghaladó mértékben növekszik.
Az új étterem és McDrive egység kívül-belül a legújabb trendek szerinti McDonald's-megjelenést kapta - állítja a cég, amely szerint a tervezéskor fontos szempont volt a fenntarthatóság, így az energiahatékonyság és takarékosság mellett az esővíz összegyűjtésére és hasznosítására is megoldást találtak a kivitelezők.
Az étterem egyszerre 90 vendég befogadására képes, és ennek megfelelő számú parkolóhellyel rendelkezik. A kétszintes, közel 400 négyzetméter alapterületű étteremben 40 főállású (főként helyi és környékbeli) munkavállaló és számos diák talált munkalehetőségre. Az éttermet üzemeltető csapat már tavaly októberben megkezdte a tréningeket és a közös felkészülést a nyitásra.
Az éttermet üzemeltetői szinten is gyakorlott szakemberre bízta a vállalat. Héjja János franchise partnerként 1998 óta tagja a McDonald's-családnak, és immár - Magyarországon elsőként - 5 étterem üzemeltetését végzi. Az újonnan nyitott gyöngyösi egység mellett két kecskeméti, egy szekszárdi és egy szolnoki éttermében összesen több mint 200 munkatársnak, köztük diákoknak és megváltozott munkaképességű kollégáknak biztosít folyamatos munkalehetőséget.
A fotó forrása: A fotó forrása: McDonalds.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve