A társadalmi egyeztetésre bocsátott felhívás célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának támogatása a legkevésbé fejlett régiókban - áll a közleményben az MTI szerint.
A Technológiaváltó támogatási program első körében 1700-nál is több vállalkozás kapott több mint 210 milliárd forint támogatást a GINOP Plusz keretében. Az új időszak operatív programjainak elfogadásáról jelenleg is zajlanak az egyeztetések a Bizottsággal, azonban a magyar gazdaság helyzete, az erős és stabil költségvetés lehetővé teszi az új pályázatok előfinanszírozását hazai forrásból, ezáltal is támogatva a vállalkozások beruházási szándékait és a gazdaság gyors újraindítását.
A program keretében most megjelent felhívás tervezete szerint a vállalkozásonként 10 és 150,5 millió forint közötti támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő. A támogatás intenzitása maximum 70 százalék, azaz minden 100 forint értékű beruházásból maximum 70 forintot vállal át az állam.
A pályázat keretében támogatásra kerülő fejlesztéseknek a négy legkevésbé fejlett régió területén (Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld régióban), vagy az azon kívül elhelyezkedő, Szabad Vállalkozási Zónának minősülő településeken kell megvalósulnia. A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés - beleértve az infokommunikációs technológia fejlesztését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét -, továbbá az infrastrukturális és ingatlan beruházás, a tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevétele, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása - tették hozzá.
A pályázatok 2022. január 17-től nyújthatók be. További információk és a pályázati felhívás tervezete a palyazat.gov.hu oldalon érhető el. Emellett az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) személyre szabottan tájékozódhatnak a részletekről - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve