Az Euromoney Kiválósági Díjat 22 évvel ezelőtt alapította a nemzetközileg nagy tekintélynek örvendő pénzügyi magazin. Az elismerést minden évben azok kapják meg az egyes régiókban, országokban, akiket méretük, tevékenységi körük, nyereségességük, növekedésük és a versenytársakkal összehasonlított teljesítményük alapján a leginkább méltónak tartanak rá. A döntés során figyelembe veszik a piaci viszonyokhoz és az ügyfelek igényeihez való igazodást is - ismerteti a közlemény. A versenyben 2014-ben is több száz bank vett részt.
A közlemény idézi Hendrik Scheerlincket, a K&H Bank vezérigazgatóját, aki elmondta: az Euromoney értékelésében hangsúlyozta azt, hogy a K&H hitel-betét arányban kifejezett likviditása a vezető bankok között a legjobb az országban. Hendrik Scheerlinck hozzátette, hogy a K&H a magyar piac második legnagyobb bankcsoportja, növekvő piaci részesedéssel rendelkezik a hitelezés, a megtakarítások és a biztosítások piacán.
A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat. Anyabankja, a belga KBC az elmúlt 17 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
A K&H Csoport a következő négy évben továbbfejleszti digitális megoldásait, így összességében 6 milliárd forint összegben ruház be digitális szolgáltatásokba.
A bank mérlegfőösszege 2014. március végén 2502 milliárd forint volt, adózás utáni eredménye az idei első negyedévben 6,2 milliárd forintot ért el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve