A 46. héten sem a háziorvosok által, sem pedig kórházban ápolt betegektől levett mintákban nem találtak influenzavírust a laboratóriumi vizsgálatoknál - derül ki az adatokból.
Az adatok szerint az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 17,3 százaléka 14 év alatti gyerek, 35,4 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 34,4 százaléka, 12,9 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
Bár még korai lenne ilyen megállapítást tenni, de érdekesség, hogy a koronavírus-járvány első hulláma alatti karanténkorlátozások Hongkongban meggátolták az influenza terjedését is. Ebben a maszkviselés mellett fontos szerepe volt a társadalmi távolságtartásnak.
Magyarországon az állam ingyenesen biztosítja idén az influenza-védőoltásokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve