A lap idézi Nagy Rózát, a nemzetgazdasági tárca közigazgatási államtitkárát, aki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-orosz tagozatának évi közgyűlésén elmondta: az országspecifikus kereskedőházak nagy változást jelentenek az eddigi rendszerben, hiszen nem csupán piacfeltárást végeznek, hanem konkrét üzletek lebonyolítását, megkötését is vállalják majd. Az ezt is tartalmazó új külgazdasági stratégia áprilisra készül el.
Alekszandr Tolkacs magyarországi orosz nagykövet a lap beszámolója szerint - az infrastruktúra-fejlesztés és az innováció mellett - a mezőgazdaságot emelte ki azon területek közül, amelyeken a magyar kkv-k be tudnának törni Oroszországba. A Világgazdaság megjegyzi, hogy az oroszokkal szembeni külkereskedelmi mérleg hagyományosan jelentős passzívumot mutat: 2008-ban 1056, 2009-ben 542, 2010-ben 715, tavaly pedig 1062 milliárd forint volt a hiány folyó áron a KSH adatai szerint. Míg az import 57 százalékkal nőtt 2009 és 2011 között forintban számolva, addig az export csupán 22 százalékkal - írta a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve