A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint Szombathely önkormányzata múlt csütörtökön tartott rendkívüli közgyűlésén 11 igen és 9 nem voks mellett szavazta meg a tulajdonosi szerkezet váltásáról szóló előterjesztést. Eddig az önkormányzat volt a többségi tulajdonos 51 százalékkal, a Halmill Kft. 44, a Haladás Marketing Kft. pedig 5 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett.
Az Illés és Halmai vezette Halmill Kft. úgy lett a csapat többségi tulajdonosa, hogy a klub 20 milliós törzstőkéjében lévő részét 46 millió forintra emelte, miközben a város nem emelt.
Illés elmondta, cégük 75,02, Szombathely önkormányzata 16,45, míg a Haladás Marketing Kft 8,53 százalékban lett tulajdonos az új felállás szerint, azt viszont egyelőre korainak tartotta megmondani, mennyi lesz a klub éves költségvetése, amely jelenleg 450 millió forinttal az egyik legkisebb az OTP Bank Ligában.
Mint ismert, az állam 9,6 milliárd forintért egy új Haladás-stadiont és sportkomplexumot épít 2016 végéig. Bővítik a szombathelyi Illés Béla Akadémiát is, 2,5 milliárd forintért. A labdarúgóstadion 9-10 ezer fő befogadására lesz alkalmas. Az Illés fociakadémián négy üves, egy világítással és lelátóval is ellátott műfüves pályát építenek, valamint 56 kétágyas szobát, tantermeket, tanári szobákat és kiszolgáló helyiségeket.


Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve