Az áruház bevétele a tavaszi zárva tartás ellenére is 10 százalékkal nőtt a 2020. augusztus 31-én befejeződött pénzügyi évben. Az online értékesítés iránti igény a duplájára nőtt, ez adta a teljes fogalom 13 százalékát - mondta a Világgazdaságnak Münzner Tímea, az Örs vezér téri IKEA áruházvezető-helyettese.
Az online vásárlások márciusban és májusban voltak a legélénkebbek, és a lendületük az áruházak újranyitása után is megmaradt.
A cég a járvány miatt nem bocsátott el senkit, sőt fel is vettek 200 embert. Már több mint 1600 dolgozójuk van.
Az Ikea megkezdte online tervezési szolgáltatásának a bevezetését, megújította a weboldalát, és újabb digitális megoldásokat tervez.
- mondta Münzner Tímea.
A svéd anyavállalat néhány hete már közölte, hogy megszűnik a hetvenéves Ikea-katalógus, amelyet egyébként is egyre kevesebben forgattak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve