Ukrajna a diverzifikáció jegyében 2014 áprilisában kötött 2020-ig szóló megállapodást a Westinghouse vállalattal, addig ugyanis csak Oroszországból importált nukleáris üzemanyagot - írja az MTI.
Az új megállapodás értelmében az ukrajnai atomerőművek összesen 15 blokkja közül hétben kizárólag az amerikai-japán vállalat svédországi üzemében előállított üzemanyagot fogják használni.
Kapcsolódó
Az UNIAN jelentése szerint jelenleg a zaporizzsjai és a dél-ukrajnai atomerőmű használ Svédországban gyártott üzemanyagot. Idén Kijev azt tervezi, hogy a dél-ukrajnai atomerőmű harmadik blokkját is kizárólag a Westinghouse-tól kapott üzemanyaggal működtetik majd.
Az Energoatom által közzétett adatok alapján az ukrán állami vállalat a tavalyi év első felében 58 százalékról 49 százalékra csökkentette a nukleáris üzemanyag Oroszországtól vásárolt arányát, és így 51 százalékot tett ki a Westinghouse részesedése az ukrajnai atomerőművek által felhasznált összes üzemanyagból.
Ukrajnának négy működő atomerőműve van: az ország keleti részében a zaporizzsjai, a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében, továbbá a nyugati országrészben egy Hmilnickijben és egy Rivnében.
A kép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve