Hernádi Zsolt, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója minősített többségi befolyásával megalakult az 50 millió forint jegyzett tőkéjű Gran Private Equity Zrt. - írta a HVG friss számában. A cégbírósági adatok szerint az új társaság fő tevékenysége az alapkezelés.
A Mol-INA korrupciós ügyben a horvát ügyészség által kihallgatni kívánt Hernádi cégével alighanem - egy sor magyarországi vállalatvezetőhöz hasonlóan - a kis- és középvállalkozások tőketámogatását szolgáló európai uniós program, a Jeremie újabb, harmadik fordulójában kíván részt venni, amely 70 százalékban uniós forrást, 30 százalékban pedig magántőkét közvetít a kis cégeknek, összesen 26 milliárd forint értékben.
Mist ismert, az április elején kiírt Jeremie III-nál többször csúsztattak a pályázati határidőkön, a legutóbbi módosítás szerint június 21-éig kellett volna eredményt hirdetni. Bár addig az időpontig nem jelent meg közlemény a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján, a határidő lejárta előtt négy nappal új kiírást lehetett felfedezni, amely az előző 12 milliárd forintos keretét további 6 milliárddal toldja meg. Az új határidő július 2. lett. (Azóta a Napi Gazdaság többször megkereste az NFÜ-t a csúszás okairól érdeklődve, ám a hatóság kitérő választ adott és türelmünket kérte a pályázat lezárásáig.)
Hernádi cégét a cégbíróság július 1-jével jegyezte be, a létesítő okiratot pedig június 11-ei dátummal látták el.
Cégháló, nagyobb méretért kattintson!
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve