A Spar egyik boltja nyerte a Világgazdaság árversenyét, amelyben egy azonos termékekből álló húsvéti kosár árszintjét hasonlították össze az áruházláncok kínálatában. A második helyre befutó Auchanban azonban csupán 300 forinttal került többe ugyanaz a portéka és az első, illetve az utolsó közti különbség is csupán 670 forint. A Tesco, a Lidl és az Aldi árai közti különbség nem érte el a 100 forintot.
Az áruházak 30-40 százalékos kedvezménnyel kínálják a húsvéti sláger termékeket. Lehet persze, hogy ehhez mennyiséget kell vásárolni: a tojás legalábbis a 30 darabos csomagolásban vihető el a legolcsóbban. Ezt a versenyt egyébként az Aldi nyerte egy híján 730 forinttal. Az összehasonlított sonkafajtát a Lidlnél kapták meg a legolcsóbban (egy híján 850 forintért) a lap újságírói.
Némileg eltorzítja a vizsgálatot, hogy a boltok nem egyszerre akcióznak, és a vásárlás időpontjában, a hét elején még a nagy hét végi rohamra készülve éppen feltöltötték a készleteiket. Ugyanakkor az biztos, hogy olyan alapkellékeket, mint amilyen a liszt és a cukor, mindenütt ugyanannyiért vehetik meg a vásárlók. A zöldségversenyt az Auchan nyerte a Világgazdaságnál, de ez a termék, ugye, nem sokáig marad friss.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve