A beruházást bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: Magyarország újraiparosításának fontos állomása az Apollo Tyres magyarországi beruházása. Elmondta, hogy az Apollo magyarországi gyárában a tervek szerint naponta 16 ezer személyautóhoz, és 3000 haszongépjárműhöz gyártanak majd abroncsokat.
Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres Ltd. ügyvezető igazgatója kiemelte: Európában egyre nagyobb kereslet mutatkozik a gumiabroncsok iránt, és az Apollo Tyres meglévő, hollandiai üzemének termelését kiegészítő gyöngyöshalászi létesítményben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok is készülnek majd az - Orosz- és Törökországot is magában foglaló - európai piac számára.
A 146 milliárd forintos gyöngyöshalászi beruházáshoz a magyar kormány 16 milliárd forintnyi közvetlen készpénztámogatást nyújt, amelyet az Európai Bizottság is engedélyezett - tette hozzá az államtitkár. A teljes állami támogatás viszont 29 milliárd forintra rúg adókedvezményekkel és közvetett támogatásokkal.
A gyár alapkőletétele várhatóan 2015 tavaszán lesz, az első kész abroncs pedig 2017 elején gördülhet le a gyártósorokról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve