A portál által megkérdezett éttermek inkább bérekre, működésre fordítja az áfacsökkentésnek köszönhetően keletkezett többletbevételt.
Az általános forgalmi adóról szóló törvény 2017. január 1-jétől hatályos módosítása értelmében az étkezőhelyi vendéglátásban az ételek és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italok forgalmazása a kedvezményes 18, majd 2018. január 1-jétől 5 százalékos áfakulccsal adózik. Erről döntött a törvényhozás május közepén, majd az adóhatóság december elején pontosította az érintettek körét. A kedvezményezetti kör ugyanakkor jövő január 1-től 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást is fizet.
Az intézkedésnek érhetően sokan örülnek, bár azt nem értik miért sújtják nagyobb áfával az elvitelre vásárló kuncsaftokat. Az egyik étterem-tulajdonos szerint a plusz pénz segíthet abban, hogy megtartsák a jó dolgozókat. Akadnak kivételek is: egy másik étteremben azt mondták, hogy már készülnek az új étlappal, ők ugyanis nem nyelik le az áfacsökkentést. Utóbbi egység azonban a kisebbséghez tartozik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve