Eddig 68 víziközmű szolgáltató működésiengedély-kérelme érkezett meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH), a szolgáltatók május 31-ig adhatták be az engedélyezéshez szükséges dokumentumokat (a héten még várható néhány kérelem beérkezése azon társaságoktól, amelyek pénteken adták postára a dokumentumokat).
A hivatal szerint a beérkezett kérelmek száma alapján megvalósul az ágazati törvényben is foglalt jogalkotói szándék, vagyis a mostaninál jóval kevesebb szereplővel működő piac jön létre. A MEKH-nek a benyújtástól hat hónap áll rendelkezésére, hogy elbírálja a kérelmeket. A víziközmű-törvény szerint a jövőben csak olyan cég folytathat víziközmű szolgáltatást, amely megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek, a MEKH a kiadott engedélyeket a hivatal háromévente felülvizsgálja, ellenőrizve az engedélyben foglalt feltételek megvalósulását.
A víziközmű-szektorban korábban közel 400 szolgáltató működött, a legutóbbi hírek szerint a cél egy 35-40, esetleg ennél is kevesebb szereplőből álló piac létrehozása, a hivatal szerint már most - a törvény hatálybalépése óta - a hatodára csökkent a szolgáltatók száma az integrációs folyamatok nyomán, januártól 30-40 cég maradhat a piacon.
Szakértők szerint a nagy cégeknél kevéssé fenyeget az energiahivatali vétó, gond inkább ott lehet, ahol a törvényi minimumra, 150 ezer fogyasztói egyenértékre (ez nagyjából a fogyasztók számát jelenti) kalibrálják a terveket. Várhatóan abból sem lesz probléma, hogy több cégnek nehézséget okozott a közművezeték-adó első részletének befizetése: a részletfizetés mellett az is előfordulhat, hogy egy-egy önkormányzat egyszerűen átszerződik a "nagy" szolgáltatóhoz - bérbe vagy vagyonkezelésbe adva infrastruktúrájat -, így az adóhátralék a kiüresedő kis cégben marad.
Már korábban elindultak az összeolvadások
Elsőként a Fővárosi Vízművek Zrt. nyújtotta be engedélykérelmét, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. pedig a hétvégén közölte, hogy megtette ezt a lépést. Kelet-Magyarországon várhatóan a békéscsabai Alföldvíz Zrt. szolgáltathat januártól − Szegeden kívül − gyakorlatilag egész Csongrád megyében. Folyamatosan bővíti szolgáltatási területét a jelenleg három megyében szolgáltató paksi székhelyű Mezőföldvíz Kft. is, Csapó Sándor ügyvezető korábban lapunknak azt mondta, a kérelem benyújtásakor 120 ezer fogyasztói egyenértéket támaszthat alá szerződés, egyes településeken csak később veszi át a szolgáltatást a vállalat. A 27 ezres Bük és Térsége Vízmű Kft. a Soproni Vízmű Zrt.-be olvad, amely így összesen mintegy 225 ezer fogyasztói egyenértéket számol.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve