Kiemelték: a használt autók behozatala különösen a második félévben volt aktív, több mint hat százalékkal több használt autót hoztak be ekkor 2020 második feléhez képest.
Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy az ellátási zavarok miatt az újautó-kereskedők a második félévben már képtelenek voltak kielégíteni az időközben megerősödő keresletet, melynek egy része így kényszerűen a használtautó-piacon jelent meg. Ennek eredményeképpen 2021 második félévében Magyarországon 21,5 százalékkal több használt autót helyeztek forgalomba, mint újat - tette hozzá.
A közleményben arra is kitértek, hogy az elemzők túlnyomó többsége rövid távon borús várakozásokat fogalmaz meg az újautó-piac idei forgalmának alakulásáról. Szinte biztosra tehető, hogy a chiphiány az év közepéig kitart, de jó eséllyel az egész évre rányomja majd a bélyegét.
A JóAutók.hu várakozása szerint a használtautó-import éves volumene átlépheti akár a 140 ezres szintet is amennyiben nem születnek újabb, a környezetet terhelő öreg és korszerűtlen autók behozatalát gátló intézkedések. Mindez annak ellenére történhet, hogy a tartósan magas használtautó-kereslet, valamint a kedvezőtlen forintárfolyam együttesen további kétszámjegyű átlagos áremelkedést okozhat ebben a szegmensben - mutattak rá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve