A Magyar Nemzet újságíróitól tudta meg Szöllősi Balázs, a Magyar Ital- és Áruautomata-szövetség elnöke, hogy a postának sikerült megállapodnia egy beszállítóval, amely ellátja a szervezethez tartozó vállalkozások gépeit azzal a berendezéssel, amely élőben közvetíti ezek forgalmát a NAV-nak.
A Sagemcom Magyarország 2,4 milliárd forint helyett 3,9 milliárdért telepíti az automatafelügyeleti egységeket, a bizniszből a napilap értesülései szerint alvállalkozóként Rogán Antalhoz, a miniszterelnök kabinetfőnökéhez közeli személyek is profitálhatnak.
Kapcsolódó
Szöllősi megerősítette, hogy a beszereléssel kapcsolatos szerződéskötéseknek már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna történniük, így a beszerelés decemberi határideje - mivel több hónapos munkáról van szó - nem tartható. Ugyanakkor a rendelet szerint amelyik automatába nem sikerül határidőre beszerelni az online közvetítő egységet, azt le kell állítani.
Ha tehát a posta nem tudja tartani a határidőt, akkor az üzemeltetők nem tudják majd törvényesen működtetni az automatákat. Végső soron a napilap szerint ha nem sikerül a kormánynak hamarosan rendezni a helyzetet, akkor decemberben több ezer berendezés eshet ki a magyar dolgozók reggeli kávékiszolgálásából.
A nyitókép forrása: Shutterstock.com
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve