A Globus Konzervipari Zrt. debreceni gyárában naponta akár másfél millió darab konzerv előállítása is lehetséges. Csak dobozos kukoricából a tavalyi évhez viszonyítva 15 százalékkal gyártottak többet. A növekedés részben a Covid-19-pandémiával hozható összefüggésbe. A járvány alatt megnövekedett a kereslet a konzervek iránt, a plusz rendelések kielégítése pedig extra munkaerőt igényelt.
"A tavalyi évhez képest negyedével, ötödével több dolgozót tudtunk idén alkalmazni, ami egy 450 fős maximum létszámhoz vezetett, így a nehéz helyzet alatt több munkát tudtunk adni az embereknek, mint az előző évben" - tájékoztatott Gulácsi László, a Globus Kozervipari Zrt. ipari vezetője.
A Globus egy több mint 60 vállalatot tömörítő cégcsoport tagja, Debrecenben állítják elő a kukoricakonzerveik 70 százalékát. A termékeik legnagyobb részét az Európai Unióba, javarészt Németországba, Olaszországba, Lengyelországba, valamint Angliába szállítják.
"A konzervipar Debrecen egyik tradicionális iparága, ami a 90-es években szinte teljesen megszűnt, azóta azonban sikerült új erőre kapnia. Ugyan az utóbbi időben autóipari nagyberuházások voltak jellemzők a városra, a Globus sikere is bizonyítja, hogy mennyire sokrétű Debrecen gazdasága, és hogy nagyon különböző cégek is megtalálják itt a számításukat" - nyilatkozta a Napi.hu-nak Papp László, Debrecen polgármestere.
A Globus Konzervipari Zrt-t 1993, április 28-án alapították. Alkalmazotti létszáma az Opten.hu adatai szerint 2020 szeptemberében 339 fő volt, amíg pár hónappal korábban, májusban csak 247. Éves nettó árbevételük a legújabb, 2019 júliusa és idén június 30. közötti beszámolójuk szerint több mint 25,3 milliárd forint volt, amelyből 2,6 milliárd forintot az export tett ki. Az adózott eredményük pedig 1,96 milliárd forint volt. A cég a koronavírus-járvány tavaszi hulláma alatt része volt az ország működéséhez nélkülözhetetlen vállalatok listájának.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve