Az októberi önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció politikusa, Glázer Tímea volt a szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt ellenfele, de még a felfordulás sem segített rajta: 1,5 százalékponttal maradt alul a regnáló politikussal szemben.
De Borkai nem maradt sokáig Győr vezetője: eskütétele másnapjával lemondott, arra hivatkozva, hogy nem érdemli meg a város, hogy miatta támadják. Az új választások jövőre lesznek.
Kapcsolódó
Az ellenzéknek nincs sok ideje: a január 26-án lesz az időközi. Korábban a Momentum a felvetette, hogy tartsanak előválasztást, de kérdéses, hogy ennyire rövid idő alatt ebbe belevágnak-e a pártok. A portál szerint most a párt civilekkel tárgyal, hogy egy független közös jelöltet találjanak az ellenzéki erők.
A Fidesz már két hete megnevezte jelöltjét, Dézsi Csaba András kardiológust.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve