A jogszabályok szinte folyamatos változtatásával, illetve az ágazat számára hátrányos törvényalkotással a kormány annyira nehéz helyzetbe hozta a kéményseprési iparágat, hogy csődbe ment az egyik állami kéményseprő-vállalat, a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Kft. - írja Magyar Nemzet
Az állami kéményseprő-vállalat eladósodása és tönkremenetele jól példázza, milyen állapotokat teremtett a kabinet az ágazatban - mondta a napilapnak a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke, Vámos Csaba. Eddig csak a magánvállalkozások adták fel az ügyfelek "államosítása" miatt a tevékenységüket.
Kapcsolódó
Úgy tűnik azonban, hogy a "rezsiharc", illetve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) terjeszkedése a kémény-ellenőrzési ágazatban már az állami kéménytisztító-vállalatokat is eléri. Az 1949 óta működő társaság megszűnésével több mint ötven dolgozó veszíti el munkáját.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve