Négy egymás közelében lévő Fejér megyei településen, így Alcsútdobozon, Bodméren, Felcsúton és Tabajdon lakók is szavaztak arról, milyen üzletet vagy szolgáltatást hiányolnak leginkább a környékükről - adta hírül a részeredményeket a bank.
Felcsúton többek között gázszerelőre és zöldségesre lenne a legnagyobb igény az október első feléig beérkezett szavazatok alapján. Az alcsútdoboziak viszont hentest, drogériát és autós, motoros szaküzletet szeretnének. A Felcsút melletti Bodméren pedig sörözőt és éjjel-nappalit szeretnének az ott lakók, míg Tabajdon bankautomatára lenne a legnagyobb igény a szavazatok szerint. Fejér megyére a szavazatok közel 5 százaléka érkezett.
Kapcsolódó
Szeptember elején indult el a K&H: az üzletet ide! programja, amely lehetőséget ad a Magyarország bármely településén élőknek, hogy jelezzék, milyen üzletre, boltra, szolgáltatásra lenne igényük a lakóhelyük közelében. A program eddigi eredményei felülmúlják a várakozásokat - mondta Rajna Gábor, a K&H banki értékesítési hálózatért és a támogatásért felelős igazgatója. Már több mint 217 ezer látogató kereste fel az interaktív felületet, amely csaknem ötszöröse az eredetileg kitűzött célnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve