Joseph Puzo, az Axon elnök-vezérigazgatója az átadási ünnepségen kiemelte, hogy már egy évvel az alapkő letétele után elkészült a gyár. Felidézte, 15 évvel azután, hogy az Axon megtelepedett Kecskeméten, új gyárát is a városban építette fel, eddigi kedvező tapasztalatai miatt.
Az Axon Kábelgyártó Kft. új gyárát az új ipari zónában, a Mercedes-gyár közelében építette fel. Az építkezést a kecskeméti Verbau Kft. végezte, amely 2014 májusában kezdte az 5500 négyzetméter alapterületű gyár kivitelezését, és 2015 februárjában fejezte be.
A 2000-ben mindössze 45 munkavállalóval induló Axon Kábelgyártó jelenleg már több mint 200 embert foglalkoztat.
Az Axon termékeit a légiirányítás, a közlekedés, az űrkutatás, a hadiipar, az autóipar, a háztartási elektronika, az orvosi elektronika, valamint a távkommunikáció területén használják. Az 1965-ben alapított cég székhelye a franciaországi Montmirail.
A vállalat 1800 embert foglalkoztat, világszerte 15 leányvállalata működik. Gyártóegységei működnek Brazíliában, Kínában, Németországban, Indiában, Japánban, Lettországban, Mexikóban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és az USA-ban.
Az Axon' Cable cégcsoport konszolidált forgalma 2014-ben mintegy 116 millió euró volt. Az értékesítés csaknem 70 százaléka exportból tevődik ki. A cég a bevételének több mint 10 százalékát kutatásra és fejlesztésre fordítja.
Az átadóünnepségen részt vett Roland Galharague, Franciaország Magyarországra akkreditált nagykövete is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve