Rácz Imre, a MÁV-Trakció Zrt. vezérigazgatója szakszervezeti vezetőknek írt levelére hivatkozva a lap azt írta: a MÁV-Trakció kezébe veheti majd a vasút központi cége, a MÁV és a MÁV-Start tulajdonában lévő valamennyi személyszállító eszközt. A járművek döntő többségét pedig a MÁV-Startnak adja majd bérbe.
A lap szerint a MÁV-Start azzal, hogy átveszi a vontatási feladatokat, magához veszi a Trakció mintegy négyezer dolgozóját.
A Népszabadság szerint a személyszállító vonatok közlekedtetésére szakosodott cég megkapja a MÁV-Gépészet Zrt.-t is. A vasúti járművek karbantartását végző társaságot azonban nem olvasztják be, az a MÁV-Start 98 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatként működik tovább.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve