A szabad munkaerő-áramlás, a globalizálódás és a multinacionális cégek megjelenése ahhoz vezetett, hogy egyre többféle kultúrájú, hátterű, beállítottságú munkatárssal kell együtt dolgoznunk. A Randstad legfrissebb Workmonitor kutatása szerint ez a legtöbb esetben nem jelent problémát: a felmérésben részt vevő magyar munkavállalók 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a cégénél nyitott, befogadó vállalati légkör jellemző, 87 százalékuk pedig kifejezetten nagyra értékeli a sokszínűséget a munkahelyén.
Nemzetközi szinten jól állunk, de nem vagyunk az élbolyban
Annak ellenére, hogy a legtöbb munkavállaló nyitott vállalati légkörről számolt be, alkalmanként diszkriminációval is találkoznak. A legnagyobb hátrányt itthon és nemzetközi viszonylatban is az életkor jelentheti, ezt követi a nem szerinti, illetve a faji megkülönböztetés, míg vallási vagy szexuális irányultság miatti diszkrimináció világszerte ritkábban éri a dolgozókat.
Jó hír, hogy a magyarok minden területen kevesebb kivételezéssel találkoznak, mint ahogy a nemzetközi adatok mutatják: míg a kora miatt például globálisan minden negyedik munkavállalót ér negatív megkülönböztetés, addig itthon csupán minden ötödiket. Ennél is nagyobb eltérés mutatkozik a nemi diszkrimináció területén: a globális 21 százalékkal szemben itthon mindössze a válaszadók 13 százaléka került már hátrányba a neme miatt.
A Workmonitor adatai szerint a legbefogadóbb országok között van Szlovákia, Luxemburg, Ausztria és Svédország, míg az indiai és török munkavállalóknak kell a legtöbb diszkriminációval szembenézniük - derül ki a felmérésből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve