"Az ázsiai feldolgozóipar már a válság előtti szinten, esetenként pedig felette termel" - mondta, hozzátéve, hogy "ebből pedig a kínálatot meghaladó kereslet következik". Szó sincs arról, hogy az oroszok visszafognák a termelést, mint ahogy a Zöldek azt tudni vélik - mondta. "Ha a Gazprom által idén Európába leszállított tételeket vesszük, már 40 százalékkal a tavalyi felett állunk."
Az árak Kehler szerint a közeljövőben "normalizálódni" fognak. "Úgy gondolom, hogy amit az elmúlt időkben tapasztaltunk az csak átmeneti áremelkedés volt, részben spekulációknak köszönhetően" - mondta a szakértő a műsorban az MTI szerint.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felszólította kedden Oroszországot, hogy "tegyen többet" Európa gázellátásának érdekében, miután a földgáz szabadpiaci ára egyre-másra döntött rekordokat a napokban. Az AFP hírügynökség szerint Oroszország egyelőre visszafogja a gázszállításokat, amennyire csak tudja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve