Alapvetően a kiskereskedők érdekeit szolgálja a trafiktörvény a MDKE szerint, azt azonban váratlan fordulatként értékelik, hogy a jogszabály kizárólag dohány- és dohányzással összefüggő termékekre szűkítette le a dohányboltokban árusítható termékek körét. Az egyesület szerdai közleménye szerint akik eddig is a dohánykereskedelemből szerezték bevételük 80 százalékát, azoknak nem hozhat jelentős változást az új szabályozás. Azoknak viszont, akiknél csak 50 százalék körüli ez az arány, dönteniük kell, hogy folytatják-e az új feltételrendszer mellett. Amennyiben belevágnak, új üzletpolitikát kell kidolgozniuk - hívta fel a figyelmet a szervezet.
Az MDKE akkor értékelné sikeresnek a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény végrehajtását, ha az a dohánykereskedelemmel foglalkozó családoknak biztos megélhetést nyújtó, szakszerű dohány kiskereskedelmet eredményezne - közölte az egyesület.
A közlemény idézi Lengyel Antalt, az egyesület elnökét, aki szerint az egyesület fontosnak tartja, hogy olyan koncessziós jogosultak kapjanak lehetőséget dohánytermékek értékesítésére, akik az állam által meghatározott szakmai elvárásoknak meg tudnak felelni.
Az egyesület szerint a nyílt koncessziós pályázati rendszer mindenkinek azonos lehetőségeket kínál, de a feltételeket nem lesz könnyű teljesíteni, a határidő pedig várhatóan igen szoros lesz. Ezért az MDKE vállalja, hogy felkészíti a pályázni kívánó kereskedőket a pályázatok elkészítésére. A törvény végrehajtása során pedig szakmai információkkal segíti majd az egyesület a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkáját.
Az Országgyűlés szeptember 11-én - 244 kormánypárti igen szavazattal, 36 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett - hagyta jóvá a jogszabályt, amely szerint a jövő év közepétől csak koncessziós szerződés alapján működő kereskedők (egyéni vállalkozók, illetve gazdasági társaságok) árulhatnak cigarettát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve