Útépítésre és útburkolat helyreállítására nyert el nettó 15,2 millió forintot a Strabag Általános Építő Kft. Domoszlón - derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A szerződés eredetileg becsült összértéke 15,8 millió forint volt. A Strabag mellett összesen 7 cég adott még be pályázatot, és az értesítő szerint volt olyan vállalkozás, amelyik több mint 23 millió forintért vállalta volna a munkákat.
A pályázók között ott volt a Közgép is, amely február óta egyetlen közbeszerzést sem nyert - írta a portál. Akkor a Tokaj Konzorcium tagjaként nyert, így a DHJ Építő Építőipari és Szolgáltató Kft.-vel közösen 2,96 milliárdért Bodrogkeresztúron építhet szeméttelepet. Simicska Lajos cége azóta öt tenderen is elindult a Közbeszerzési Értesítő szerint, sikertelenül. A negyedére estek vissza tavaly a Közgép állami megrendelései.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve